» rólam mondták
Tizenöt éve vagyok Bea hűséges vendége. Munkája során gondos szakértelemmel ellenőrzött krémek, hatóanyagok széles skáláját kínálta, kínálja mindig, több árkategóriában. Bőrgyógyászati problémákra is többször felhívta a figyelmemet. Kiváló bőrgyógyászokkal dolgozik együtt – kamasz gyermekeink bőrével tett már csodát. Örömünkre a szakma szeretete és a munkája iránti igényessége újabb és újabb eljárások, technológiák megismerésére és elsajátítására sarkallja – főiskolai diploma, mestervizsga, és számos oklevél bizonyítja mindezt. Ám Bea ennél többet, egy számomra szinte fontosabb dolgot is tud: egy óra a kozmetikusnál a bőr felfrissülése, megújulása mellett igazi relaxáció, általános felüdülés forrása is lehet. Bea szakmai tudásával, a nyugodt, harmonikus légkör megteremtésével, tapintatos figyelmével mindig biztosítja ezt.
7 éve járok Beához, addig csapódtam ide-oda mert még kerestem valamit, amit végül hozzá érkezve megtaláltam. Ha belépek a szalonba a megnyugvás, szépülés és feltöltődés percei várnak rám! Az ott eltöltött idő alatt mosolyt, kedvességet, szakértelmet és újdonságokat kapok. Minden alkalommal úgy érkezem, hogy „Bea tegyél csodát velem” és minden alkalommal úgy is távozom, hogy azt érzem és látom amiért érkeztem!
Számomra a jó minőségű krémek mellett fontos, hogy csendes, a relaxálást biztosítani tudó környezetben felkészült szakember kezeire bízhassam bőröm ápolását. Beánál ezek mellett hatékony kezeléseket, pihentető masszázsokat és diszkrét figyelmet kapok.
Beánál az a jó, hogyha van elmesélnivalónk, akkor azt megbeszéljük, de nincsen a szalonokban olyan gyakori kötelező üres fecsegés. Amikor pihenésre van szükségem, olyankor Beánál egy kezelés leginkább egy hosszú relaxációra hasonlít. A szalonban nincs állandó nyüzsgés, hangos telefoncsörgés, a vendég nyugalma alapvető része a szolgáltatásnak. Ez biztosan Bea személyiségéből is fakad, minden mozdulata megfontolt, kapkodásnak, idegeskedésnek sosem látom jelét. Szeretem, hogy harmónia van, a berendezésben, az illatokban, a hangokban. Bea szakértelme számomra megkérdőjelezhetetlen, az ő kezei közül mindig tökéletesen ápoltan kerülök ki. A választható szolgáltatások között ugyanúgy megtálalhatóak a klasszikus alapkezelések, mint a különleges és újszerű rituálék. És nem utolsósorban, Bea nem rózsadombi árakon dolgozik, így gyakrabban engedhetem meg magamnak, hogy időpontot kérjek nála.
A bőrömet nem csak Bea szakértő keze kezeli, hanem kedves személye is simítja. A gyönyörűen kialakított szalon pedig ideális hely a rohanó hétköznapokon a relaxálásra.
Az igazat megvallva, Bea véletlenül lett a kozmetkusom. Azért esett rá a választásom, mert vidékről Budapestre költözve a munkahelyemhez közel kerestem kozmetikust, és ő akkor épp a közelben dolgozott. Nagyon örülök, hogy Vele hozott össze a sors, mert profi kezekbe kerültem. Több mint 6 éve vette kezelésbe problémás bőrömet, és nagyon széppé “varázsolta” már az első pár kezelést követően. A mikrodermabráziót, a tisztításokat és a tű nélküli mezoterápiás kezeléseket csak szakemberre szabad bízni, Bea pedig NAGYON ért hozzá. Nem utolsó sorban, Tőle tanultam meg a sminkelés alapjait is. Az elmúlt 6 évben munkát váltottam, de kozmetikust nem!
Diáklányként kerültem Budapestre, és hamar rájöttem, hogy nagyon nehéz lesz korrekt áron olyan kozmetikust találnom, aki valóban érti a dolgát. Sok szalont kipróbáltam, de egyikbe sem vágytam vissza. Végül Bea személyében rátaláltam arra az emberre, akiben 1000%-ig megbízok szakmailag, és aki jól tudja, hogy kezdő fizetésem ellenére én is szeretem szépnek és gondozottnak látni az arcomat. A kezei közt eltöltött idő alatt bőröm energiával töltődik fel, tökéletesen kikapcsolhatok egy-egy munkás nap végén.
Az egész park nevében mondhatom, hogy nagyon szeretünk Beával dolgozni, mert mindig megbízható, ami azt gondolom a színvonalas munka mellett szintén nagyon fontos. A gyerekekkel és más vendégekkel is nagyon kedves, elvárásainkhoz, illetve a megrendelő igényeihez is rugalmasan alkalmazkodik. Mi elsősorban gyermekek arcfestéséhez, illetve lemosható tetoválások festéséhez szoktuk hívni, de hennafestésben is nagyon ügyes. Szorgalom jellemzi munkáját, ritkán pihen a rendezvények alatt. Bátran ajánlom mindenkinek!